Tájképek - Színekben tündöklő tájak

Ahol a fák emlékeznek
A napfény megbújt a levelek között, és minden egyes fa árnyéka pontosan ott vetült, ahol egykor egy történet kezdődött.
A középen álló fa különös volt. Nem a legmagasabb, nem a legöregebb – mégis volt benne valami. Olyan volt, mint aki látott már mindent, és még mindig tud örülni a szélnek. Ott állt, enyhén oldalra hajolva, mint aki hallgatózik… és néha, ha senki nem figyelt, finoman integetett az arra járóknak.
Azt mondják, ez a fa emlékszik. Arra a kislányra is, aki mindig mezítláb szaladt itt végig. A fiúra, aki rajzolta. Az öregre, aki minden reggel köszönt neki. És most rád is.
Mert ha egyszer megállsz mellette, megjegyez. A fák így szeretnek: észrevétlenül, gyökeresen, örökre.
Pagi

Vihar
Ott, ahol a föld és az ég haragot cserél,a víz már nem tükröz, csak emlékeztet.
Nem tudni, hajnal jön-e vagy egy újabb vihar.
Pagi

Tél

Pipacsok
Piros virágok nyújtóznak az út mentén, mintha ők mondanák a verset. De valami mégis más. Valami csendesebb.
Mélyebb.
A szem elsőre a pirosba kapaszkodik – mert hát hogy is ne. De aztán… visszatalál. Oda, ahol a fa áll. Csöndben. Elmozdíthatatlnul.
Pagi

TÉL
A tél nemcsak hideg, hanem titok is – amit csak a csend mer elmesélni.
Pagi