Mesés részletek – Minden, ami nem sorolható, de annál inkább mesél


Ez az a hely, ahol minden akvarell festményem hazatalál, ami nem fér be egy szigorú kategóriába – de annál inkább a szívhez. Itt élnek a karácsonyi hangulatú apróságok, az illatozó virágcsendéletek, a titokzatos kisfiúk, az ékszerdobozként megjelenő bögrék, edények, citromok – és néhány olyan alkotás, ami egyszerűen csak mesés.


Olyan, mint egy mágikus fiók: ha kihúzod, mindig valami más csillan meg benne. Nem véletlenül ez a legszínesebb dobozom.

Itt is a saját technikámat, a Color Glide Layering + mixed media eljárást alkalmazom, amelyben a színek egymásba siklanak. Tudj meg többet a technikámról 


A fény szinei

Color Glyde Layering +
Időszövő rétegzés technika

A kék fény a reggelt őrzi, amikor a fény még hűvös és tiszta, mint egy újrakezdés. A rózsaszín lazúr délután lopakodott fel rá, halk melegséggel, mint egy váratlan ölelés. A növény árnyéka hosszúra nyúlt, mintha kereste volna a másik fényforrást, azt a halvány csíkot, ami talán ott van, talán sosem volt. És közben minden mozdulatlan maradt — csak a színek suttogtak egymásnak, hogy az idő itt nem múlik, csak rétegződik.


Pagi

Az álmok színei

Macaron glide layering +
Időszövő rétegzés technika 

Az álmok üzemanyaga – Thalyta Melgaço gondolata

Amikor megállunk, és megkérdezzük magunktól: mire is épül az életünk? A válasz nem mindig hangos – néha csak egy csendes belső biccentés. De ott van benne minden: az, amiben hiszünk, amit érzünk, és amiért mégis továbbmegyünk.

"Az álmok üzemanyaga a hit, legjobb részünk a szeretet, legjobb társunk a remény, de ami értelmet ad az életünknek és megfűszerezi azt, az a hálánk."

 Thalyta Melgaço


Amikor ma festettem ezt a képet, eszembe jutott ez a régen elmentett idézet . A színes esernyőim – mintha az égből ereszkednének alá. Olyanok, mint egy-egy megvalósult álom. Hiszen az álmaink gyakran szivárványszínűek… csak sokszor elfelejtjük őket megőrizni.


Milyen színűek a te álmaid? És mi a hajtóerejük? 

 Egy biztos: nélküle semmi sem lenne teljes.

Pagi

A Te címed

color glide layering +
időszövő rétegzés technika 

A könyvek megtöltik az életünket színekkel. A színek pedig csendesen gyógyítják a lelket. És ott, ahol a kettő összeér – ott kezdődik a valódi mágia. Az a fajta, amelyhez a legnagyobb varázslók is csak térdepelve nyúlnak.

Pagi


Cselédcipő

Wet on dry
időszövő rétegzés tecnika

A lépések emlékei 
Évek óta rótta a köveket, csendben hordozva gazdája sorsát.
A mindenes kiscseléd  hajnalonta belebújt, fáradhatatlanul dolgozott, míg a cipő egyre kopott tabb lett.  De minden horzsolás, repedés egy történetet mesélt el.

Pagi


Egyensúly

Wet  on dry technika 

A csendes pillanat tanítása

Néha csak egy apró fénycsík kell ahhoz, hogy minden a helyére kerüljön. Most már tudom, hogy ezt „reflexfénynek” hívják – és hogy nemcsak a festményeken, de az életben is ott van, ha nyitott szemmel figyelünk.

Pagi

Amikor a fehér megmentette a kéket


Wet on wet + mixed media technika

Két kanna. Egy morcos nap Semmi kedv, semmi ihlet – csak egy makacs elhatározás:

„Most akkor is festek.”

Színek jöttek, egymásba folytak, kicsit veszekedtek, kicsit elmosódtak. Volt bennük minden, csak lendület nem.

A háttér sötét lett, a forma erőtlen, és én már-már azt motyogtam magamban, hogy:

„Na jó, ez megy a fiókba.”

Aztán jött a fehér. Egy száraz ecsetes, semmiből jött, ösztönös húzás.

Egy csík itt, egy fény ott – és a kép fellélegzett. A fénycsíkok megfeszültek, a kannák egymásra néztek, a háttér kinyílt, és a kép… végre megszólalt

Pagi

Már nem őrzi a lángot 

Color glide layering +

Időszövő rétegzés technikai 


Nem lángot őriz már, hanem az éveket, amik átcsorogtak rajta. 

Az üvege mögött hajnalok pihennek, esték kúsznak át, színek, amiket a szél sodort ide a világból. A kékjei mély vizeket idéznek, a narancs régi melegséget, és minden fehér vonala egy repedés az idő vásznán. 

Ha rá nézel, talán hallod, ahogy a múlt lassan átfolyik a jelenbe — és megérted, hogy nem minden fény a világításról szól. 

Pagi


Monochrome

Wet on wet - tinta technika 


Inspiráció: Facsebook

Monochrome stílus.  A Payne's szürke és a fekete tinta finom átmeneteket és dinamikus kontrasztot hoz létre, kihasználva a víz terjedését és az ecset lágyságát.

Pagi

Olasz citromok

Wet on dry technika 


Nem vagyok csendélet festő. 

Ez a kép azért született, mert kíváncsi voltam képes vagyok-e úgy árnyalni és rétegezni a színeket, ahogy az az életben is előfordult. a

Aztán, ahogy haladtam egyre jobban élveztem a fények játékát,  a sárgák lüktetését, azt a különleges varázst ami csak az akbarell tud adni. 

Pagi

A Tavasz

Wet on wet technika

Az orgona számomra nem csak egy virág. Egy szabadságszerető lélek a növények között.

Nem kér figyelmet. Nem kényeskedik. Csak él – vadon, szabadon, gyönyörűen

Az illatta eltéveszthetetlen. Könnyű, finom puha női illat. 

Egy-két csepp felöltöztet egy elegáns nőt is.

Neked melyik az igazi tavasz illatod? 

Pagi

A magnólia 

Wet on wet technika


Amikor a magnólia kinyílt, az egész utca elcsendesedett. Mintha mindenki tudta volna: ez nem csak egy virág, hanem egy pillanat, amit meg kell őrizni a szívben.

 Illata lassan körbejárta a kerteket, és mindenkit emlékeztetett arra, hogy a szépség legtöbbször csendben érkezik.

Pagi

A Te címed

Dry on dry technika 


A cipőm sarka csak kopog,

nem ítél és  nem locsog.

Nem siet, nem magyarázkodik.

Nem lassul, hogy más kedvéért halk legyen.

Nem kér bocsánatot...

mert jelen van, és végre látszik


Pagi

Esőtánc

Wet on wet technika

Amikor a világ akkor is gyönyörű ha szakad az eső. 

Nem sietett, nem bújkált, csak táncolt. l

Lépései lágyon hajlottak össze a vízcseppekkel

Minden csepp egy újabb dallam, minden gondolat egy újabb lépés.

A világ pedig pedig gyönyörű volt még így is, mert valaki észrevette benne.

Pagi

Színek mesélye 

Color glide layering technika

Az egyik szín elkezdett mesélni, majd a többi követte.
Minden ecsetvonás egy érzés, minden árnyalat egy döntés. 
És ha igazán figyelsz...
A lila a múltam árnyéka, a kék a hitem ereje, a sárga a bennem élő fény ragyogása.
Aki a színek mögé lát az megfejt engem, mert egyszer árnyékban születtem és most már színnél lettem. 

Pagi


Karácsonyi gömbök

Color glide layering technika

A színek ragyogása úgy táncol a gömbök fel
színén, mint apró csillagok az éjszakai égbolton.

A varázslat átszövi a levegőt, ünnepi fényeket és örömöt hint  minden szívben,  ahol megpihen...

Pagi 

Csendélet 

Wet on wet technika 

A sört emberek készítik, a bort Isten alkotta.
Luther Márton 


Gyerekkorom nyarai

Wet on wet technika 

Valamikor réges - régen gyermekkorom nyarai.
Az én drága nagyikám csodás ebédei után, mosogatás a  vájlingban.

Pagi 


Mosolygós gombák

Dry on dry technika


Az őszi erdő mélyén, ahol a levelek aranyban és vörösben izzanak, egy aprócska gomba család éldegél

A legnagyobb közülük, mindig figyeli, óvja kisebbeket és meséket suttog nekik a szélről, az esőről és az erdő titkos lakóiról. 

Pagi

Színre szín

Wet on wet technika 

Ez a körte olyan mintha a napfény játszana rajta tele- meleg színekkel és élettel.

Pagi


Bádogbögrék

Dry on dry technika

A régi tanya konyhájában a csorba, zománcos bögrék a falon lógtak, megőrizve az évek ízeit.

A reggeli fény aranylont táncolt rajtuk egy szín egy ember a kávé illata keveredett a hajnali csenddel.

Pagi

Libamama


Dry on dry technika


A kis liba izgatottan ugrált az anyja előtt, szárnyait kitárva.

- Nézd mama, már nagy vagyok - kiáltotta.

 A libamama elmosolyodott,
 - Igen kicsim és egyszer majd...  igazán.

Pagi


Sebestyén 


Dry on dry technika

A kisfiú megállt az út szélén, és úgy tett, mintha a világ összes titkát ismerné. Pedig csak azt figyelte, hogy a szél mikor borzolja fel újra a kacsauoztató vizét.

Pagi